Vondelpark és környéke

Vasárnap

Tegnap megint nyakunkba vettük a várost. Az irány most más viszont más volt. Elindultuk, sétáltunk erre-arra. Cél nélkül lődörögtünk a hatalamas tömegben. Töménytelen mennyiségű turista lepi el a várost már most, tavasz legelején. A biciklit bérelők a legrosszabbak. Sok még a kerékpárját sem tudja rendesen irányítani, nemhogy másra figyelni…

Odafelé menet a sétálóutcához közeli téren egy művészeti vásárba botlottunk. Fesmények, szobrok, és maguk a művészek. Nekünk is megtetszett egy-kettő alkotás, a megfizethető áruk miatt gondolkodtunk egy megvásárlásán. Végülis egy kicsike időre jegeltük a dolgot. Amúgy meg minden vasárnap más, és már festők képei lesznek a standoknál. Így majd máskor is benézünk. :

Kicsit lejjebb megkostólhattuk a legújabb Lays terméket, a sajtos-pepperonis pizzás chipset. Egy pár sarokkal odébb meg az Orea kekszekből kaptunk párat. Igazából a kekszből majd egy nagy zacskóra való gyűlt össze a táskánkban, mert épp a téren keringtünk Wc-, kávékeresés ügyében.:P És akárhányszor elmentünk pár méterre a promociós pult mellett, mindig a kezünkbe nyomott az valamelyik hostess egyet…Tisztára, mint Bp.

Némi séta után egyszer csak Amszterdam egyik (lehet ‘a’) legnagyobb parkja, Vondelpark mellett kötöttünk ki, így megnéztük, körbesétáltuk.
Idilli környezet a városban. Szép zölt pázsit, fák, járda mellett fehér homokkal leszórt gyalogút, tó, virágok, kiülős kávézók. Minden ami egy ilyen parkba kell. Emberek biciklikkel, gördeszkával, kutyával, görkorival, lovaskocsival. Na meg persze, a futók! Ők kimaradtak, de belőlük is akadt bőven. Így itt gyakorlatilag a gyalogos a legutolsó a hierarchiában, neki kell mindenki elől ugrálnia, el ne üsse valami, vagy valami.

Találtunk egy nagy fa törzse körül lévő fém valamit, tele csipeszekkel, amiken mindenfelé apró elveszettnek hitt holmi lógott: talált tárgyak fala. :

Van egy dolog, amit már akartam írni, de igazából nem emlékszem meg is írtam-e. A cicákról. Amszterdamban mindenhol van cica. A még ki nem nyitott éttermek asztalán, a más bezárt utazási iráda ablakában, a kocsmák asztalán, a gyorséttermekben. Mindenhol. Egyik sem kóborállat. Mindegyiknek van helye, szép, egészséges cicák.

Igyekszem majd ezeket is megörökíteni. Tegnap csak egyet tudtunk lencsevégre kapni. De majd lesifotósként működök kicsit…:

Bejegyezte: stranger
Dátum: 15:12
Címkék: amszterdam

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.