Mindig van mit ünnepelni
Pontosan nem tudni honnan ered, de már a középkortól ünneplik. Előszőr a gyerekek gyűjtöttek pénzt a tűzoltóságnak, később karnevállá alakult, sok italozással, ahol a férfiak nőknek, a nők férfiaknak öltöztek.
Amszterdam több részén is ünnepelnek augusztus harmadik hétvégéjén. Itt a közelünkben, Zeedijknál, egy kisebb sétálóutcában 1997-ben elevenítették fel ezt a kedves tradíciót, hogy a környékkel megszerettessék ezt a picike belső területet.
Mivel az utca telis tele lokálokkal, melegbárokkal, senki sem akart itt élni. Azóta a világ változott, az itt élő emberek is.
A “szívnapok” pénteken kezdődnek egy megnyitóval. Szombaton mindenféle programok. Az idei év fő attrakciója “opera az ablakban”. Operaéneklési versenyt tartottak, ahol a versenyzők piros függönnyel jelzett ablakokból mutatták meg tudásukat. Mi nem sokat hallottunk, de azok valóban szépek voltak.
Később a karneváltól volt hangos a környék. Sok-sok férfi és pár nő öltözött az ellenkező nemnek. Pár fős csapatokban vonultak végig a Zeedijk-en. A tömeg hatalmas volt, nem vártuk a végét, sem az eredményhírdetést. Akadt néhány jópofa, vicces jelmez, csapat.
Közben, az operaéneklés, és a jelmezfelvonulás között sétáltunk egyet a belvárosban. A Nieuwmarkton a szokásos szombati piacot találtuk, egy kicsi cirkuszsátorral. Beljebb, a Damon az itt élő Krisna-tudatú hívők tartottak nyílt napot.
Hoztak könyveket, ételeket, zenéltek, beszélgettek. Itt is körülnéztünk, és indultunk vissza a jelmezesekhez. Útközben meg is állapítottuk, Amszterdam színes város. Nincs okunk panaszra, nem unatkozunk.
Bejegyezte: Judit Hörnyéki
Dátum: 11:43
Címkék: amszterdam, ünnep-fesztivál